Jus Murmurandi - az országgyűlési választási rendszerről
A magyar választási rendszer bonyolult. Nem mintha más választási rendszerek kifejezetten egyszerűek lennének, gondoljunk csak például az amerikai elnökválasztásra. Most viszonylag simán ment Barack Obama megválasztása, de 8 éve George W. Bush esetében a végeredmény minimális mennyiségű szavazaton, bírósági döntéseken, újraszámolásokon múlt, úgy, hogy közben minden vitától függetlenül egy dolog biztos volt: többen szavaztak Al Gore-ra, mint Bushra. Ugyanakkor az elektorokon alapuló választás sajátossága, hogy nem biztos, hogy az győz akire a legtöbben szavaznak. Az egyes államok lakosságuk arányában delegálhatnak elektorokat, viszont az államok többségében a győztes mindent visz elv érvényesül, így egy állam összes elektora ugyanarra a jelöltre szavaz akkor is, ha csak 51% szavazott az adott államban rá. Hogy tovább bonyolódjon a rendszer, figyelembe kell venniük, hogy az egyes államok népessége eltérő, így logikus, hogy az egyes államoknak eltérő számú elektora is legyen. Mivel a népszaporulat eltérő az egyes államokban és a belső és nemzetközi migráció is eltérően érint a különböző területeket, időről időre meg kell változtatniuk az egyes államokra jutó elektorok számát, hogy a népességarányos képviselet megmaradjon.
Ennyi kitérő után vissza a magyar választási rendszerre.
A magyar választási rendszer bonyolult. Ráadásul ahány választás, annyi szabály. Gondoljunk csak a tisztán listás európai parlamenti választás, az önmagában is összetett országgyűlési választás és a különböző önkormányzati választások eltérő szabályaira. Nem tévedés, egy EP, egy országgyűlési választási szabály van, míg az önkormányzati választás szabályaiból több is van a települések méretétől függően. És erre a választási rendszerre épül még az országos és helyi, véleménynyilvánító és ügydöntő népszavazások rendszere is. Egy későbbi morgolódásban még ki fogok térni az önkormányzati választási rendszerre illetve a népszavazások körüli szabályozatlanságokra is, de ma csak az országgyűlési választás rendszeréről szeretnék morgolódni.
A magyar országgyűlési választási rendszer bonyolult. Jelenleg három szintű választás zajlik.
Van 176 egyéni választókerület. Minden kerületben egyéni jelöltek indulhatnak és közűlük – sok esetben két forduló után – a legtöbb szavazatot begyűjtő jelölt viszi a mandátumot. Ez egy „győztes mindent visz” típusú választási rendszer lenne, ha nem lenne a kompenzációs rendszer.
Vannak megyei és fővárosi listák. (Apropo közigazgatási rendszer – egy újabb morgolódási lehetőség, de majd egy más alkalommal.) Egy adott megyében az elnyert szavazatok arányában juthatnak be képviselők a különböző pártok listájáról, összesen 152-en. Ez már sokkal inkább egy arányos választási rendszer, de itt is maradhatnak töredékszavazatok. Azok is mennek a kompenzációs rendszerbe.
A kompenzációs, országos listákról összesen 58 további képviselő jut még a parlamentbe. Ehhez azokat a szavazatokat számolják össze, amelyeket olyan egyéni jelöltek kaptak az első fordulóban, akik nem jutottak mandátumhoz az adott egyéni választókerületben és hozzáadják még azokat a töredékszavazatokat, amelyek már nem segítettek mandátumhoz képviselőt a területi listákról.
És akkor még nem beszéltünk a két forduló okozta bonyodalmakról, visszalépésekről, költözésekről, nem beszéltünk a parlamentbe jutáshoz szükséges küszöbről, a külföldön leadott szavazatokról, a választási szövetségekről (egy lista két frakció), stb.
A rendszer bonyolult, de legalább látszólag igazságos és ugyanakkor az ország működőképességét is hivatott biztosítani. Sajnos ez sincs így.
A legsúlyosabb gondok az egyéni választókerületekkel és a két fordulós választási renddel vannak. A választási törvény kimondja, hogy az egyéni választókerületeket úgy kell kialakítani, hogy választókerületenként a lakosság száma megközelítően azonos legyen, ne nyúljon át megyehatáron és vegye figyelembe a helyi vallási, történelmi és egyéb sajátosságokat is. E szabályoknak nyilvánvalóan az a háttere, hogy minden szavazat azonos értéket képviseljen, és ne legyenek olyan kerületek ahol nagyon eltérő a népesség politikai megoszlása és így a győztes mindent visz elv alapján a kisebb közösségnek emiatt esélye se legyen jelöltjét egyéni mandátumhoz juttatni. Konkrétan a vallási hátteret nem is értem, ez akár adatkezelési kérdéseket is felvethetne, de eze most elegánsan túllépek.
Az egyes kerületek mérete kezdetben valóban hasonló lehetett. Egy mondat erejéig érdemes megjegyezni, hogy a törvény a lakosság számát rendeli kiegyenlíteni és nem a választópolgárok számát, márpedig köztudott, hogy vannak elöregedő országrészek, ahol mindenki választhat és vannak gyorsan szaporodó, nagyobb gyermekaránnyal rendelkező területek, ahol sokkal kisebb a szavazásra jogosultak aránya. Ha túl is lépünk ezen, akkor is igaz, hogy az eltérő népszaporulat és migrációs hatások miatt változik az egyes kerületek népessége és így az egy szavazat értéke. Erre a Political Capital jogi akciója is igyekezett/igyekszik felhívni a figyelmet a Ferencvárosban lebonyolított időközi választások megtámadásával, igaz nem sok eredménnyel. A megyehatárok időnkénti változása szintén kikényszeríti a kerülethatárok átrajzolását. Eszerint ez a probléma akár javítható is lenne. Ugyanakkor nem árt emlékeztetni arra, hogy ha a mindenkori hatalom átrajzolhatja a választókerületek határát ezzel akár érdemben is befolyásolhatja a választás kimenetelét, gondoljunk csak a szlovákiai választókerületek kialakítására.
A másik bonyolító tényező a két fordulós lebonyolítás. A második forduló előtti visszalépések újraindítják a politikai alkukat, ezzel is kinyújtva a válaszátsi kampány időszakát és költségét. Nem túl jelentős, de elemzési oldalról érdekes lehet egy kisebb anomália, amivel jómagam is éltem több választáson. A közvéleménykutatások alapján sejthető volt, hogy második fordulóra lesz szükség a kerületemben és az is egyértelmű volt, hogy a számomra szimpatikus oldal kisebb képviselője vagy be sem jut az első háromba vagy visszalép. Az első fordulóban ezért erre a kisebb jelöltre szavaztam majd a második fordulóban a végső nyertesre. Így nekem két szavazatom is „ért”, egy közvetlenül, egy a kompenzációs listán. Ha nem is ilyen tudatosan, de mindenki aki egy később kieső vagy visszalépő jelöltre szavaz az első fordulóban, majd a végső győztesre a másodikban, annak többet ér a szavazata mint aki már az első fordulóban is a végső nyertesre szavaz.
Az ország kormányozhatóságát szolgálja a parlamenti bejutási küszöb intézménye. Igaz miután egy párt, vagy választási szövetség bejut a parlamentbe, már szabadon oszthatja magát ketté, zárhat ki tagokat, stb., ahogy erre volt alkalmunk több példát is látni. A másik gond, hogy egyéni jelöltként bárki bejuthat – igaz ilyen utoljára szinte nem volt, az egyetlen független jelölt is miniszteri szerepet vállalt később, ami nem kifejezetten a semlegesség jele – így ha működne az egyéni választókerületes rendszer, akkor a parlament közel fele helyi érdekeket képviselne és minden egyes szavazásnál egyéni vélemyénnyel rendelkezne, ami biztos ellehetetlenítene egy stabil kormánytöbbséget. Még jó, hogy nem működik a rendszer.
A rendszer bonyolult és következésképpen drága. Nagyon drága. Ugyan szabályozva van, hogy egy-egy párt mennyit költhet el egy adott kampányban, nem sok ember van az országban aki el is hiszi, hogy a sok óriásplakát, tv- és rádióreklám, szórólap, kampányrendezvény jelöltenként 1 millió forintból kihozható. Mondhatnánk, hogy ez a pártok magánügye, a saját pénzüket költik. De honnan van nekik pénzük? Vállalkozásaikból ennyi biztos nincs, bőkezű magánadományozók sincsenek Magyarországon tömegével, akkor pedig marad a feltételezés, hogy a közpénz áramlik valahogy a pártokhoz. Az pedig már csak biztos rosszindulatú feltételezés, hogy ha egy olyan rendszert kell működtetni, ami illegálisan juttat pénzeket a pártokhoz, hogy azok szintén illegálisan elkölthessék azt, akkor valahol a rendszerben egyéni zsebekbe is juthat néhány forint. Innentől ez már a mi pénzünk, nem a pártok belügye.
Maga a lebonyolítás is drága. Két forduló, háromféle számlálás, bizottságok. Külön misét érne még meg a külföldi szavazás rendszere is. Egy-két szavazó miatt utazott majdnem egész küldöttség a szélrózsa minden irányába. Végül beértük futárokkal, ki nem bontott szavazóurnákkal, elhúzódó eredményhirdetéssel.
Ha a rendszer ilyen bonyolult akkor miért csináljuk az egyéni választókerületi megoldást? A hivatalos válasz, hogy így egyrészt a kisebb helyi szerveződéseknek, társadalmi szervezeteknek is megadatik a parlamenti képvselők delegálásának a lehetősége, a helyben lakók helyben ismert jelölteket delegálhatnak akik aztán a helyi érdekeket is képviselhetik. Sajnos azt kell mondani, hogy ebből egyik sem igaz már. Valamikor a rendszerváltáskor és közvetlenül utána még lehetett benne igazság, mára viszont semmi.
Mint fent említettem, helyi társadalmi szervezet a 2006-os választásokon összesen egy esetben tudott, amúgy utóbb láthatóan pártelkötelezett jelöltet a parlamentbe juttatni. Ez a parlament 0.2%-a. Ezért biztos nem éri meg.
Elvileg igaz lehetne, hogy ha a jelölt párthoz is kötődik, akkor is legalább mint egy a sok szempont közül, a helyi ismertség számít. Talán érdemes lenne egy közvéleménykutatást folytatni, hogy a magyar lakosság hány százaléka tudja egyáltalán, hogy ki az egyéni választókerületi képviselője, arról már nem is beszélve, hogy hány ismeri személyesen, vagy helyi munkássága alapján. De nem is kell közvéleménykutatás a logika megcáfolásához. Elég visszaemlékezni a 2006-os kalocsai választásra. Ott volt, hogy a Fidesz képviselőjelöltje visszalépett az MDF képviselőjelöltjável történt összetűzés után (nem szeretnék belemenni mi történt, mert mint sokan mások, én sem tudom). Ezután a Fidesz-KDNP a helyi kötődéssel nem rendelkező Dr. Semjén Zsoltot jelölte, aki azután simán meg is nyerte a választást a több helyi kötődésű jelöltel szemben.
Még így is mondhatná valaki, hogy igen a jelölt múltja nem kötődik a választókerületéhez, de mint ott megválasztott képviselő mégis csak a helyi érdekeket képviseli, azért dolgozik. Ez a szememben a legnagyobb szálka. Az országgyűlési képviselő feladata, hogy az egész ország érdekét tartsa szem előtt minden szavazásnál, stb. Ez eleve kizárja, hogy az adott országrész „kijáró embere” legyen. Ha nem is emiatt, hanem sokkal inkább mert köti a pártfegyelem, az egyéni képviselők nem a helyi érdekeket képviselik. Többször fordult elő, hogy egy helyi képviselő a saját választókerülete érdekével nyilvánvalóan ellentétesen szavazott, mert a pártfegyelem azt követelte meg.
Lehetne akár egyszerűbb a választórendszer? Nyilvánvalóan. Ezt talán mindenki aki ezen elgondolkozik egyből látja. Egy tisztán listás rendszer, mint amilyen az EP választásokon már bizonyított is, az összes eddigi hibát korrigálná és ugyanakkor nem veszne el vele semmi a mai rendszer előnyeiből, egyszerűen, mert azok az előnyök nem léteznek.
Ha ez ilyen egyszerű, akkor miért nincs összhang a pártok között, miért nem változtatták már rég meg? Mert van ennek a változásnak még egy következménye. Ha tisztán listás a rendszer, akkor a parlament összetétele egyszerűen az országos szavazati arányokat tükrözi, temészetesen csak a küszöbön átjutottakra vetítve. Ahhoz viszont nem kell 386 ember. Már 100 képviselő is 0.5 %-os pontossággal mutatná az ország politikai térképét, 200 pedig már dupla ilyen pontosan.
100 vagy 200 képviselős parlamenttel rengeteg költséget lehetne megtakarítani, de elveszne 286, vagy 186 közvetlen parlamenti munkahely, a tanácsadókkal, titkársággal, stb. számolva pedig még további többszáz közvetett munkahely. Azt pedig mindenkinek be kell látnia, hogy hatalomnak, ellenzéknek egy az érdeke, különösen az ilyen válságos időkben: A munkahelyek megőrzése mindennél fontosabb.
Jus Murmurandi - a morgás jogáról
A jus murmurandi latin kifejezés a népnek ahhoz való joga, hogy elégedetlenségének hangot adjon. Természetesen a hatalom ettől nem változik meg, de a morgolódó tömeg megkönnyebbül. Ez már önmagában is eredmény mindkét fél részére: a tömeg megnyugszik, a hatalom gondtalanabbul folytathatja ugyanazt amit eddig csinált. Ha véletlenül a hatalom meghall valamit a nép morgásából és valamit meg is változtat, akkor az már csak a hab a tortán.
A jus murmurandi egy új blog. Célja nagyon hasonló a fentiekhez. Kezdetben arra szolgál, hogy a blog gazdája - jómagam - kiadhassa magából azokat a gondolatokat, amelyek a lelkét nyomják.
Terveim szerint erre általában heti szinten egyszer kerülhet sor. Ilyenkor igyekszem egy-egy konkrét kérdést körbejárni a sajátos világnézetem szerint. A kérdéseket úgy igyekszem megválaszolni, hogy azok túlmutassanak egy konkrét eseten, így nem célom apró napi ügyeket kommentálni, a világ elé tárni. Természetesen azt sem ígérhetem, hogy teljesen tudom magam függetleníteni a napi eseményektől, így egy adott post kiváltója könnyen lehet az elmúlt néhány hét valamely konkrét eseménye. Azonban ilyenkor is igyekszem az eset konkrétumán túl is összefüggéseket keresni és egy tágabb kontextusba helyezni a kérdést.
Azt szeretném, ha egy-egy témában aktív vita is kialakulna a blog olvasói között. Biztos vagyok benne, hogy ha nem csak egy tagja morog a népnek, hanem sokan teszik össze véleményüket, akkor az így kialakuló vélemény még sokkal értékesebb mint a vitaindító egyedi véleménye. Azt viszont már itt a beharangozóban szeretném kérni, hogy a postolók tartózkodjanak az off-topic, a sértő, a reklámozó és az "elsőző" típusú bejegyzésektől. Ilyenek ellen a rendelkezésre álló eszközökön belül szeretnék fellépni.
Abban is biztos vagyok, hogy másnak is vannak hasznos morgolódásai, ezért azt is tervezem, hogy ha egyszer majd kialakul ennek a blognak egy sajátos hangulata, közössége, akkor lesz lehetőség, hogy vendégszerzők műveit is beemeljem a blogra (természetesen a megfelelő hivatkozásokkal). Ezért várom majd az ilyen jellegű közvetlen megkereséseket is.
Egyelőre ennyit beharangozónak.
jollytall